Támogatóink:

NEA ME BGA

Hégely László

Hegely Laszlo portre1936. augusztus 8-án született Békésen, parasztcsalád egyedüli gyermekeként. Vizesbánom külterület Raktár dűlőjén laktak, mely tanyabokor volt akkor. A kisparaszti család 8 kishold földből és sok egyharmados földből tartotta fent magát. Naponta 6 km-t gyalogolt „bandában” a többi gyerekkel, a Békési Református Iskolába, ahol négy elemit járt. Ötödik osztálytól a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban folytatta, mely 1 év után, 1948-ban állami iskolává vált. 1954-től az Aranykalász Mezőgazdasági szakiskolába járt két évig, ahol Hajnóczi Vilmos tanár volt a példaképe. Itt olyan szakmai alapot kapott, mely a továbbiakban az egyetemen is elég volt. 1956-ban a forradalom miatt nem vitték katonának. 1958-ig a magángazdálkodó szülők (akik kiléptek a tsz-ből) mellett dolgozott. Leszerelés után a Vörös Csillag tsz-ben dolgozott. Közben munka mellett Orosházán a Kossuth Lajos mezőgazdasági technikumba járt, itt végzett 1961-ben mezőgazdasági technikusként, amely akkor nagy rang volt. Miután végzett, több helyen dolgozott Békés környékén, és egyetemi diplomát szerzett Gödöllőn. 1984-től a Békési Mezőgazdasági és Növényvédelmi Szakközépiskola szaktanára, mely állás miatt elvégzi a mérnök szaktanári szakot a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1987-ben. Innen megy nyugdíjba 1994-ben, helyesebben előnyugdíjba, hogy egy volt tanítványának így legyen állása. Még két évig óraadó tanár itt. Tanárként is növényvédelmi szaktanácsadó volt, tehát a gyakorlatban is dolgozott.

1964-ben nősült, felesége Kocsor Anna (1939), kinek családja kuláklistás volt. Három gyerekük született, László, aki autószerelő technikus Békésen, Anna, aki gyógyszerész Békéscsabán, és Sándor, aki orvos Sopronban. Utóbbitól három unokája van.

Mindkét ága a családnak református. Vargabetű után visszatért a református hithez. 1990-ben Cs. Kis Andor református tiszteletes Péter árulásáról beszélt, akiben magára ismert. 1992-ben presbiterré választják, ma is az. Az egyházi kórusnak már 1990-től tagja.

Emellett igen aktív kulturális tevékenységet folytat. Elkötelezettje a békési népi kultúra megőrzésének, szólóénekes, 1994-ben tagja lesz a Nyugdíjas Dalkörnek (Körözsi Ferenc vezetésével), ahol megízleli a népdaléneklés gyönyörűségét, versenyeken vesznek részt, és megismeri Illyés Sándor bácsit, a legjobb békési citerást, akitől újratanul citerázni. 1999-ben az országos népzenei minősítőn arany minősítést szerez, a Kissárréti pásztordalokkal, közben bronz és ezüst minősítéseket is begyűjt, mindeniket szólóénekesként. 2002-ben ismét arany minősítést szerez Gyulán szólóénekesként, és ugyanezt a minősítést kapja a citerazenekar is. 1990-től tagja a Biokultúra Egyesületnek, a Kertbarát Körnek, a Kisgazdakörnek.

Mára elmondhatjuk, hogy Hégely László ikonná vált, neve szorosan összeforrott a békési népi kultúra megőrzésével. Nem véletlen, hogy Békés Városért Díjat és KÉSZ díjat is kapott már. Büszke vagyok, hogy jól ismerhetem.

Köszönöm a figyelmüket!

Békés, 2017. IV. 08.

Mucsi András